„Ha nem tetszik, elmegyünk. Eltántoríthatatlanok vagyunk. Iskolában, munkában, politikában.”

Szombaton megalakul az új Országgyűlés, megválasztják az új miniszterelnököt, és Budapest két helyszínen is ünnepel. A nap a rakparton indul, és a Kossuth téren ér véget – valamikor éjfél körül, egy buli után.

Nem biztos, hogy van eléggé nagy társadalmi egyetértés egy teljes újrakezdéshez.

Végsőnek szánt számvetés, langyos sör, 56 démoni emlékezete, súlyos áthallások a jelenbe.

1989-ben egyetlen év alatt gyökeresen megváltozott a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 21-es parcellája. A korábbi gizgaz és szemét helyét átvette egy nemzeti színű szalaggal átkötött kopjafa, és a rendőrség abbahagyta a látogatók vegzálását. Az 1956-os forradalom eseményei során elhunytakat temették ide, akikről még a hozzátartozóknak sem volt szabad megemlékezniük.

Móró Zsófia Anómia című kiállítása rendkívüli bátorsággal teszi láthatóvá a rendszerváltás feldolgozatlan traumáit egy eltűnt apa hagyatékán keresztül. A 28 éves művész első önálló nyilvános munkája nem csupán kiállítás, hanem egy befejezetlen nyomozás is.

Ferencváros–Józsefváros országgyűlési képviselője a Substack-oldalán írt arról, hogy szerinte milyen feladatok várnak a baloldalra 2026-ig és utána.

A Tisza-szigeteket némi kutatás után a közösségi médiában, egyre többször az utcán lehet megtalálni. A józsefvárosi és a ferencvárosi koordinátorokat kérdeztük arról, hogyan működnek, mit csinálnak, mi a viszonyuk a párthoz, és mit gondolnak Magyar Péterről.

Miért álltak sorba az emberek az átkosban? 

Egy hely a Józsefvárosban, egy korszak, amikor minden megváltozott – hogy végül semmi se változzon –, és egy ember. Létrehozott valamit, amiről nem tudhatta, milyen változásokat indít el, és ma is túlzásnak tartja, hogy ahhoz a kályhához hasonlítják az egykori Tilos az Á-t, ahonnét mindenki elindul. Németh Vladimirral, azaz Vovával, a legendás szórakozóhely alapítójával beszélgettünk arról, mi történt a Mikszáth tér sarkán, s hogy érdemes-e kiállítással megemlékezni róla?