A József körút és a József utca sarkán

A Krúdy – egykor József – utcában, a Rökk Szilárd és a József körút közötti részen árkádos üvegportál néz a Baross utcáig húzódó keskeny, háromszögletű térre, amelyet a legtöbben a Csirkefogó szoborról ismernek. Kevesen hinnék, hogy egykor itt működött a fénykorában a New York kávéházzal egyenrangú, írókkal, festőkkel és színházi emberekkel zsúfolt Baross kávéház és a legendás „balszélfogó”.

A Baross kávéház bútorait Thék Endre asztalosmester tervezte, akárcsak a Budavári Palota, az Országház és az Operaház berendezését. Egy asztalnak ugyanakkor nem csak az tud rangot adni, hogy ki tervezte, hanem az is, hogy kik ülnek mellé: 1894-től itt szerkesztette Mikszáth az Országos Hírlapot. Ahogy Saly Noémi írja a Törzskávéházamból zenés kávéházamba című könyvében „nem kellett messzire szalajtani a hordárt a kézirattal”, hiszen a nyomda a József krt. 65. alatt működött. Mikszáth egyébként sem mozdult messzire ettől az asztaltól, élete során körbelakta a Józsefvárost, legutoljára épp azon a téren – 1902 és 1910 között –, amelyet épp a halála előtt tizenhét nappal kereszteltek át Mikszáth térre.

Az egyik asztal később is illusztris hellyé vált, illusztris törzsvendégekkel. 1905 körül – miután a Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán található Báthory kávéház lehúzta a rolót – új vendégek jelennek meg a bejárat szélfogójától balra található kerek kis asztalnál, a „balszélfogónál”. És kik voltak a „balszélfogó” asztaltársaság tagjai? Az Alföld folyóiratban Arany Zsuzsa Kosztolányi Dezső életéről szóló cikksorozatában 2014-ben így ír erről: „Kosztolányi Dezső egyik első törzshelye a Baross Kávéház volt (a József krt. 45. szám alatt), ahol az ún. balszélfogó asztaltársaság tagjai között foglalt helyet. […] Kosztolányi számára – az indulás éveiben – különös jelentőséggel bírt, hogy a Balszélfogó tagjai közé soroltatott. Eleinte – mikor még nem rendelkezett önálló keresettel – főként kisebb kávémérésekbe járt, illetve józsefvárosi kurtakocsmákban ebédelt. Egzisztenciálisan és a kapcsolatépítés terén egyaránt előrelépést jelentett egy irodalmi kávéház törzsasztaláig eljutni. Az asztaltársaság tagjait ugyanis a korszak ismert – vagy épp induló – művészei adták.”

A balszélfogó eredetileg a Magyar Szemle című hetilap újságíróinak törzsasztalául szolgált, ahová Kosztolányi is írt. Az eredeti törzsasztal tagja volt „a hetilapot névleg vezető Szemere György és a tényleges szerkesztő, Hevesi Sándor, valamint a főmunkatársak, azaz: Fülep Lajos, Cholnoky Viktor, Márkus László, Kürthy György és Kosztolányi unokatestvére, Csáth Géza” – írja Arany Zsuzsa. Miután 1906 októberében megszűnt a Magyar Szemle, és kávéház is bezárt, áttették székhelyüket a Baross Kávéházba. A törzsasztal névadásának külön legendája van, amelyet Bálint Lajos így ír le: „[Márkus László] kedvéért és kezdeményezésére telepedett az asztaltársaság a kávéháznak egyetlen olyan kerek, nagy asztalához, amely ott állt közvetlenül a bejárat mellett, a szélfogó védelmében.” A Barossba „áttett” balszélfogó állandó vendégeiről Arany Kárpáti Aurélt idézi: „Móricz éppúgy a balszélfogótársaságába tartozott, mint Babits Mihály, P. Ábrahám Jenő, Kortsák Jenő […], Bevilaqua Béla, Vajda Ernő, Bálint Lajos, Bánóczi László, Vajda László, Török Gyula […], Karinthy Frigyes és Pethő Sándor.”

Kós Károly a Hármaskönyvben, a Találkozásaim Móricz Zsigával című írásában „kávéházi cigánytársaságnak” nevezte a balszélfogó asztaltársaságot, arra utalva ezzel, hogy akár hajnalig is ott felejtették magukat a törzsvendégek. Kós persze élvezte ezeket az elnyúló és sziporkázó vitákat, hiszen maga is állandó résztvevőjük volt. A legenda szerint itt dicsekedett el először Zrumeczky Dezsővel együtt a Fővárosi Állat- és Növénykert épületeinek vázlataival, talán még a Wekerletelep később róla elnevezett főterének terveivel is.

Sör, virsli és néger lárma

„Soha nem volt a magyar fővárosban olyan nyüzsgő, teremtő erjedéssel tele kávéházi élete az irodalomnak, mint a New York és a Baross kávéházirodalmi virágkorában. Az a nagy megújhodás, amely a francia szimbolizmus hatása alatt lobogott végig irodalmunkon, s amelynek nyugtalan fáklyahordózója Ady Endre volt, ebben a két kávéházban forrott és öntötte dekadens álmait az éjjeli elektromos naptüzek fényében az új irodalmi palánták legjótékonyabb harmatával, a sötét cikórialével. Az irodalom biokémiájának eljövendő empirikusai talán pontosan meg fogják állapítani, milyen belső, okozati kapcsolat van a pótkávéházak produkciója és aközött az irodalmi képzetvilág között, amely fekete zongorák, sötét orchideák, bűnvirágok, lobogó ajak, asszonydémonok, sárpadt lézengés és fantasztikus panoptikumfigurák bizarr rekvizitumaival népesítette be újabb líránkat” – írta a Supka Géza-féle Literatura 1926. évi 5. lapszámában a „y. s.” szerző.

Az Irodalmi kávéházak alkonya és újjáébredése alcímű írás azonban vad kesergésbe fordul ezután: „A Baross kávéházban pedig írmagja sem maradt írónak. Két évvel ezelőtt történt egy kísérlet, hogy a régi balszélfogó, Márkus László asztaltársasága újra megkezdje összejöveteleit régi kedves zugában. De az írók nem érezték már jól magukat ebben az új világban, ahol józsefvárosi spiessek lelke andalodott magyarrá a szaloncigány elviselhetetlen lármájú néger talpalávalói mellett, és ez a kísérlet két-három összejövetel után szecesszióra vezetett a Múzeumi kávéházba, ahol aztán szép csendesen jobblétre szenderült.”

Hogy miféle nyárspolgárok között nem érezték jól magukat az írók, arról Nyáry Krisztián Itt kávéztak ők – Írók, művészek és kávéházaik című könyve ad útmutatást. A Baross másodvirágzása már a két világháború között történt, amikor Szepesi Frigyes húsgyáros vette át a helyet: „Specialitásai, a Szepesi-virsli és frissen csapolt sör azonban jobban vonzották a Józsefváros polgárait, mint a művészeket. A szuterénben is az ő szórakoztatásukra rendeztek rendszeresen zenés estélyeket.”

Nyárytól tudhatjuk azt is, hogy a II. világháború után diákmenza, „majd különböző, hasonlóan bánatos vendéglátóhelyek” nyíltak – és zártak be – Mikszáth egykori „szerkesztőségében”. Jelenleg egy élelmiszerlánc üzlete működik a boltívek mögött és a balszélfogó helyén válogathatunk az olcsó krumplik között.

Nyáry írja, egy árva emléktábla nem hirdeti az épületen, hogy a burgonya helyén egykor milyen nagy koponyák, jelentős művészek kortyolták a feketét és váltották meg a világot. Ezen érdemes lenne változtatni.

Nyitókép: Bauer Sándor / Fortepan