Miénk itt a tér! – köszöntötte az LGT dalára az egybegyűlteket Márkus Ferenc, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) által szervezett megemlékezésen. A magyar rádiózás 98. születésnapját ünnepeltük, ahol nemcsak a fényes múltról, de a bizonytalan jövőről is szó esett. Tavaly is volt egy hasonló megemlékezés, de akkor még kevésbé fenyegetett az, hogy eltűnjön innen a nyoma is annak, hogy itt működött egykor a Magyar Rádió, ami önálló intézményként 2015 óta nincs is már, hanem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) része.

Sávoly Tamás muzeológus 16 és fél éven át dolgozott a Magyar Rádióban levéltárosként, és elég alaposan ismeri az intézmény történeti anyagát, ami nemcsak a rádió, hanem a magyar közművelődés története is egyben. A 98 évvel azelőtt megszületett rádió a hitelességre törekedett, arra, hogy értéket teremtsen, őrizzen és továbbítson. Aminek az egyik szimbóluma a Magyar Nemzeti Múzeum volt addig.

Eleve a múzeum közelsége miatt is költözött ide 1928-ban a Magyar Rádió a Rákóczi útról, és hogy a magyar kultúra – az irodalom, a zene és a tudomány – szócsöve legyen. Ebből fakadóan alakították ki úgy az épületet, hogy az technikatörténeti csoda legyen, mert a stúdiók bizony azok.

A történeti értéket hordozó 13 épület 2014-ig a Magyar Rádió tulajdonában volt, és valaha igazi fórumként működött. Bárki bemehetett és magáénak érezhette ezt a palotát, szakmai műhelyek működtek itt, zenei, irodalmi, tudományos, ifjúsági adások szóltak innen, és ezen túlmenően még iskolarádiót is üzemeltetett a Magyar Rádió. Az intézmény létrejöttekor a cél az ismeretterjesztésen túl egyértelműen a magyar kultúra szolgálata volt, határon innen és túl.

A trianoni döntést követően el akarták juttatni a magyar kultúrát az elszakadt területekre és a világ egyéb részeire is, az adásokat sokszor több nyelven konferálták fel, a magyar mellett németül és franciául is. A Magyar Rádió értéktárat hozott létre, ennek része az 1942-ben megszületett rádiómúzeum, aminek egyedülálló archívuma hangtár és írott anyaggyűjtemény is.

A Rádió első helyszíne a Rákóczi úton az egykori Nemzeti Színházzal szemben volt, és már oda is nagyon szerettek járni íróink, költőink, művészeink. Sőt, már Jókai Mór és Blaha Lujza is rendszeresen megfordulta világ első műsorszórójában,

A Rádió a Bródy Sándor utcába költözés után folytatta a kultúrmissziós hagyományokat, és a környéken is terjeszkedni kezdett. Először a Festetics-családtól vették meg a palotájuk kertjét, ahová ki lehetett ülni alkotni. Ezek az alkotóműhelyek Dohnányi Ernő vezetésével és a zenei tanács segítségével működtek, utóbbinak tagja volt Lehár Ferenc és Szabados Béla is, és olyan műsorokat hoztak létre, amelyek széles körben fogyaszthatók voltak nemzetközileg is. De szeretettel jártak be írók és költők is, Móricz Zsigmond például megjegyezte, hogy

Sokat járt ide Babits Mihály és Márai Sándor, rendszeresen beszélgettek a kultúráról, amikor pedig 1937-ben Szentgyörgyi Albert megkapta a Nobel-díjat, első dolga az volt, hogy a rádióban beszámoljon róla. Szakrális térként is tekintettek a Magyar Rádióra, az egykori Rákóczi úti stúdiót, mint a magyar tudomány és irodalom szolgálóját Vas József népjóléti és munkaügyi miniszter, aki egyben kalocsai prépost is volt, az isteni gondviselésre bízta. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter azt mondta, hogy

Sávoly kiemelte az épület technikatörténeti jelentőségét is, hiszen a világ legrégebbi stúdiópalotájáról van szó. A Gerlóczy Gedeon és Münnich Aladár által tervezett stúdiópalotában a postamérnökök alakították ki azt a 6-os stúdiót, amelyik

de még ma is abszolút jól használható. A stúdió kialakításában az a Békésy György is részt vett, aki 1961-ben audiológiai és biofizikai kutatásaiért orvostudományi Nobel-díjat kapott. Ezt a stúdiót minden évtizedben megújította a rádió műszaki személyzete egészen 1990-ig, és a legmodernebb eszközökkel szerelte fel.

A történelmi múltból a muzeológus még kiemelte, hogy 1956-ban az ostromot követően itt alakult meg a Szabad Kossuth Rádió szerkesztősége, és innen készítették a műsorokat, amelyek elhangzottak a parlamenti stúdióból.

„Ezt a 13 épület mind történeti emlékhely, szeretném, ha megmaradnának. Azt is szeretném, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ide költözzön, de vegye figyelembe ezeket a történeti hagyományokat, történelmi értékeket.”

Ezután ismét Márkus Ferenc konferálta fel a Vasas Művészegyüttes kórusának tagjait, hogy adják elő a dalt, amivel készültek. Ez a Rádió gyakori vendége, Kodály Zoltán által gyűjtött Erdő mellett estvéledtem című magyar népdal volt, amit a jelen lévők egy része együtt énekelt a kamarakórussal.

Majd ismét Márkus Ferenc beszélt, aki azzal indított, nem gyászolni, nem temetni gyűltünk itt össze, hanem ünnepelni, megünnepelni azt az intézményt, ami közel egy évszázada tájékoztatja, szórakoztatja, oktatja és neveli honfitársainkat, határokon belül és azokon túl. Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink meghatározó társa volt a mindennapokban a rádió. Azt is hozzátette, hogy tagadhatatlanul voltak olyan történelmi idők, amikor nemcsak értéket, de hazugságokat, propagandát is sugároztak az adótornyok. Ez is része a történelmünknek, de ebből is tanulnunk kell, hogy ez meg ne ismétlődjön. A veszély ugyanis állandóan fenyeget, mert a tömegtájékoztatás hatalom, és a hatalom könnyen megrészegül.

„Bár a Magyar Rádió nagy M-mel és nagy R-rel 2015-ben, mint önálló intézmény megszűnt, tevékenységének többsége a Palotanegyedből kiköltözött a Kunigunda utcába, szelleme, történelme itt maradt velünk. A Magyar Rádió épületei nem csupán XX. századi történelmünk és kultúránk fontos helyszínei, nemcsak technikatörténeti szempontból kiemelkedő alkotások, de a világszínvonalú akusztikával rendelkező stúdiókban a mai napig értékes szakmai munka folyik. Koncertek, felvételek zajlanak, ahová világsztárok jönnek vissza felvételeket készíteni.”

Ezután beszélt arról, hogy ezeket a történelmi jelentőségű épületeket most a pusztítás veszélye fenyegeti. Abban teljes az egyetértés, hogy a Magyar Rádió korábbi tömbjének jelentős része régóta alulhasznosított és elhanyagolt, ennek fejlesztése, felújítása és hasznosítása indokolt és szükséges. Ezt senki nem vonja kétségbe, de erre nem a bontás lehet az egyetlen válasz.

Az épületek többségén ugyan nincs védettség, de a bontás engedélyezési dokumentumaikban fellelhető műemléki szakértői javaslatokból világosan kiolvasható, hogy sok épület esetében történelmi értékeket pusztítanának el. Más esetekben inkább gazdaságilag és környezeti fenntarthatóság szempontjából indokolatlan a pusztítás.

A 6-os stúdióra vonatkozó műemléki szakértői javaslatban például az szerepelt, hogy „a terület mindenkori használójának

A tervezett bontás és építés nemcsak ezeket az értékeket rombolja le, de 5-10 évre élhetetlenné is teszi a Palotanegyedet, és ennek a tízezer itt élő mellett az itt dolgozók és tanulók is kárát látnák. Hosszú időre használhatatlanná válna a nemrég felújított és népszerű Múzeumkert is. A bontással és építéssel járó munkálatok során várható anyagmozgatás pedig a város egyéb részein is komoly közlekedési terhelést, fokozott zajt, rezgést és légszennyezést eredményezne.

Márkus a CaPE nevében is mondta: Meggyőződésük, hogy a bontás és új építése helyett a parkosítással egybekötött felújítása és hasznosítás lenne a helyes út, és most egy történelmi lehetőség előtt áll Budapest, amikor belvárosi területen hajthatna végre érdemi zöldfelület-fejlesztést, ami a fővárost egészségesebbé és élhetőbbé teheti.

„Nem gyászolni, nem temetni jöttünk, hanem ünnepelni. Köszöntjük a születésnapost, és kívánunk neki még hosszú életet jó egészségben, a magyar kultúra szolgálatában”

– zárta mondandóját Márkus Ferenc.

Az ünnepség végén a csepergő esőben kis mécseseket gyújtottunk, amik az „1925–” feliratot formázták meg, ahol a vízszintes vonal azt jelezi, hogy reményeink szerint a rádió története nem ért véget itt a Palotanegyedben sem. Az egybegyűltek közt több egykori rádiós mellett ott volt Pikó András polgármester is, aki nemcsak az intézmény egykori munkatársaként, hanem az érintett kerület vezetőjeként is megjelent, fel nem szólalt, viszont elbeszélgetett az emberekkel és a Pázmány-projektet tárgyaló

invitálta őket.

Fotók: Huszár Boglárka