Csakugyan

csakugyan129
2026. május 17.

A „papíros gyerekek” és a bántalmazás

Az iskolák nagy része nem tudja kezelni a bullying-helyzeteket, ahogy a szigorú rendszerbe nem illő gyerekeket sem.

Powered by RedCircle

„Ha valaki bullyingban (bántalmazásban) érintett, nagyon fontos kérdés, hogy aki bántott, azt szándékosan tette-e”, mondja dr. Jármi Éva szakpszichológus és bullying-szakértő a Csakugyan legújabb adásában.

„Ezt még neurotipikus gyerekeknél is nehéz megítélni, az ADHD-s gyerekek esetében pedig például tipikus a szándékosság feltételezése, miközben az esetükben a figyelemzavar erősen érinti a gátló funkciókat, és nekik papírjuk van arról, hogy nehezen tudják magukat leszabályozni. Gyakori, hogy egy gyerek ‘állandóan piszkálja a padtársát’, és emiatt elkönyvelik bántalmazónak, miközben egyszerűen nem tudja legátolni azt a késztetését, hogy a másikat megbökje. Számára nem a megértés szintjén van a gond, ő érti, hogy mit várnak el tőle, tudniillik, hogy ne bökdösse a padtársát, de még mielőtt leállna szegény, győzött a domináns késztetés, és megtette, amiről egyébként pontosan tudja, hogy a tanárok nem fognak örülni neki.” 

Dr. Jármi Éva elmondja, hogy az ADHD-s gyerekek sokszor el vannak könyvelve bántalmazónak, a viselkedésüket a közösség gyakran megtorolja, vagyis kiközösítik őket, így lesznek bántó és áldozati szerepben egyszerre. De az is előfordulhat, hogy éppen az ellenkezője történik, vagyis népszerűvé válnak. „Lehet, hogy ezzel a viselkedésmóddal sikerül elérni, hogy mások féljenek tőle, van olyan, hogy vezér válik belőlük. Sok ADHD-s gyerek vonzó a korosztálya számára: eredeti tud lenni, kevéssé érzékeny a közösségi szabályokra, megcsinálja azt, amire sokan csak vágynak. Sok esetben sportban kifejezetten ügyesek és sikeresek”, teszi hozzá a szakértő.  

Az adásban a szakpszichológus kifejti, hogy az SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekek gyakran úgy kerülnek egy közösség peremére, hogy a végén mindenki rajtuk veri le a frusztrációját, így extra nyomás alá kerülnek: majdnem mindenkinek terhesek, a gondozóik kevés energiával tudnak feléjük fordulni, ebből pedig érzik, hogy nyűgnek tekintik őket. Közben a szülők egy része minden pénzt megadna, hogy olyan intézményt találjon, ahol a gyerekét örömmel fogadják be, de még így sem találnak megfelelő helyet.

„Általában is nagyon kevés stratégia van arra, hogy az iskola kezelje a bullying helyzeteket,

a szakma számára pedig nagyon nehéz külföldi példákat alapul venni, és azokat követni: a külföldi szakirodalom szerint ugyanis egy SNI-s gyerekkel kapcsolatban előálló bullying-szituáció kezelésekor elő kellene vennie a gyerek egyéni fejlesztési tervét annak a teamnek, aki azért van az iskolában, hogy az SNI-s gyerekek támogatását biztosítsa, ezután pedig az iskola bullying protokollját, amit a bullying team kezel, és a kettőnek együtt kellene működni. És mi itt sírjuk el magunkat, mert nagyon messze vagyunk ettől, hiszen ilyen teamek a magyar iskolákban nem is léteznek.” 

A szülők szempontjából a szakértő sokszor jobbnak tartja azt a stratégiát, hogy a szülők egy elviselhető helyzetet próbálnak kialakítani az iskolában, és azt a részét igyekeznek jobbá tenni a gyerek életének, amire nagyobb ráhatásuk van: az iskolán kívüli életet. Azon dolgoznak, hogy az iskolán kívül legyen olyan közösség, amelyik a gyereket befogadja, ahol sikerélményei lehetnek, ahol olyan közeg van, ami neki biztonságot ad. 

Fontos kiemelni, hogy az SNI-s gyerekek nem csak bántó félként vannak jelen, teszi hozzá dr. Jármi Éva,

„főleg az autizmusban érintett gyerekek fokozottan ki vannak téve annak, hogy bántják őket.

A társaikhoz képest náluk kb. 4-5-szöröse a rizikója annak, hogy áldozattá válnak. Ezt nehezíti, hogy nem feltétlenül azonosítják a bántalmazást, nem veszik észre, és nem értik meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem is élik át, és nem érzékelik ennek a feszültségét. Ezt kutatások bizonyítják. Sokszor pedig érti a gyerek, hogy megszégyenítik, de nem tudja kinek kommunikálni. Nem tudja, hogy kinek szóljon, hogyan szóljon.”

Az SNI-s gyerekek esetében sajnos az alapvető bizalom hiányzik a rendszerből a diákok, a tanárok, a szülők és az intézmény között, teszi hozzá a szakpszichológus.

Az adásból kiderül még, hogy

  • miben különbözik az egészségügyben szerzett és az oktatásban szerzett ADHD-kategória;
  • hogyan gondoljunk az ADHD-s gyerekek viselkedésére akkor is, ha zavaróak, nehezen kezelhetők;
  • hogyan lehet az, hogy ma már a diákok nagyjából 20%-a papíros;
  • hogy kerül egy külföldi tanuló BTMN-kategóriába; 
  • miért dugják el a szülők a papírokat a köznevelési intézmények szeme elől.

Imre Zsófia, Jármi Éva és Bendl Vera

Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornánkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésekről. Megtalál minket a Spotify, az Apple és a YouTube felületén.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 15.
A Duna alacsony vízállása mellett is kifogástalan a fővárosi ivóvíz minősége, továbbra is biztonságosan fogyasztható.

További cikkek

2026. augusztus 12.
A mai napfogyatkozás Spanyolországban lesz teljes, de Magyarországon is különleges látványban lehet részünk.
2026. augusztus 11.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából Oláh József képviselő köszöntötte Vereckei Ferencet, aki arról is mesélt, mi tartja fiatalon, miért nem tudná elképzelni az életét társaság és virágok nélkül, és miért kellett csókot adnia egy hajós kapitánynak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.