Az UNICEF Magyarország felmérése szerint a magyar tanulók 85 százaléka legalább egyszer átélt bántalmazást az iskolájában. A kutatásban részt vevő diákok kétharmada pedig rendszeresen ki van téve fizikai, lelki vagy szóbeli erőszaknak.
Berki Patrik könyvének – Kirekesztve: összetört ígéretek – első fejezete arról a vívódásról íródott, amit egy bántalmazott gyerek nap mint nap átél. Többszörös bélyeggel fogott neki a tanulásnak Kovács Bálint egy magyarországi vidéki városban, hogy megvalósítsa színészi álmait. Erdélyből jött, ez már önmagában is előítélet tárgya lehet, aztán még cigány is, és ha ez a kettő nem volna elég indok a bántalmazásra, még – ne szépítsük! – kövér is. Ez utóbbi okozza benne a legnagyobb szégyenérzetet.
Sok kétséggel, kisebbségi érzéssel, még több félelemmel, a szerető család biztonságot adó közelségének hiányától szenvedve foglalja el a kollégiumi szobáját, amit másik három fiúval kell megosztania. Már az első napon megkezdődött a zrikálása, szekálása, még nem durván. Ugyanis Bálint, hogy ne kelljen a fiúkkal együtt a zuhanyozóba menni, levetkőzni és meztelenül fürödni előttük, előresietett. Szégyellte a testét, egyébként is szemérmes volt.
Az előítéletekkel ellentétben a cigány családokban általában igencsak szemérmesek az emberek, a szülők is belenevelik ezt a gyerekeikbe. A testiséggel, szexualitással kapcsolatos dolgok tabunak számítanak. Ennek persze ellentmond, hogy sok fiatal cigány lány a melegben fedetlenül hagyja a hasát, de ők jóval kevesebben vannak.
A főhős, Bálint esetében a durvább megalázások sora ezután következett. Mind a 3 fiú zűrös családi háttérből érkezett, egyedül Bálint családja volt teljes és szeretetteli. Bálint kellemes orgánumára, kiváló énekhangjára felfigyeltek azonnal, emellett nem dohányzott, nem ivott, ez is bosszantotta a többieket. Kikezdték, mert azt gondolták róla, hogy különbnek érzi magát a többieknél, azt terjesztették róla, hogy „beképzelt szar ember”. Erdélyi, ráadásul „C-s, és nem a C-vitaminra gondolunk”. És a „fajtáját” gyalázták. „Szívnátok gázpalackot!”
Kivetették maguk közül, és egy lélek nem akadt, aki melléállt vagy megvédte volna. Nem tudott beszélni senkivel a bántalmazásról, még a szüleivel sem. Ez is tipikus, az áldozat szégyenkezik, magába burkolózik, sokszor érzi azt, hogy megérdemli a becsmérlést. Bálint is tele volt kételyekkel önmagával szemben: talán túl nagyot álmodott, talán nem idevaló, talán nem elég tehetséges, talán tényleg rossz. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor meggyanúsították, hogy ellopott valamit. Hogy tolvaj, akitől félteni kell a motyójukat. Ki más is lehetne a tolvaj, ha ott van közöttük egy cigány? Bálint majdnem öngyilkos lett, búcsúlevelet írt a szüleinek, de aztán rájött, hogy nem szabad hagyni, hogy mások eltapossák, a bántó szavak, a megalázás nem adhat okot arra, hogy eldobja az életét. S csak azért is megmutatja, hogy értékes, tehetséges ember.
Ebben az újságban már írtam a magam sérelmeiről, írtam Varga Adrienn megaláztatásáról. Kétségem sincs afelől, hogy Berki Patrik a regényében a saját tapasztalatát írta meg. Személyiségünk fejlődéséhez ezek a hatások nagy mértékben járultak hozzá. A közös bennünk az – azon túl, hogy cigányok vagyunk –, hogy reziliens személyek vagyunk, olyanok, akik nem dagonyáztunk a keserű érzelmekben, képesek voltunk beleszólni a sorsunk alakulásába. Hozzá kell tennem, hogy a reziliencia kialakítható és kitartással fejleszthető.
Berki Patrik ezt a regényt 20 éves korában írta, de írt már könyvet 13 évesen is, az annak idején Erdélyben jelent meg. A napokban töltötte be a 21. évét, játszották már színdarabját, filmet készített forgatókönyvíróként és rendezőként, emellett énekes is, akinek júliusban nagykoncertje lesz. Néhány napja tudta meg, hogy felvették az SZFE televíziós műsorkészítő, rendező szakára.
