Gaal Mózes sorsa akár népmesének is beillene: árvaságból, mélyszegénységből emelkedett a magyar pedagógia és ifjúsági irodalom egyik legjelentősebb alakjává. 1863. augusztus 2-án született a Háromszék megyei Baróton szegény székely családban. Alig kétéves korában elvesztette édesapját, hét árva maradt az özvegy édesanyára. Hétéves korában elkerült egy nagyszebeni árvaházba, ahol tizenkét évet töltött, s példamutató szorgalommal jutott el az érettségiig. 1883-ban Budapestre ment, hogy tanár lehessen, 1888-ban magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett.

Első segítője és életre szóló barátja Benedek Elek volt, aki megnyitotta előtte a Budapesti Hírlap kapuit. 1889-ben a pozsonyi katolikus főgimnáziumba nevezték ki helyettes tanárnak. Kilenc évet töltött Pozsonyban, ahol a legnagyobb vágya egy demokratikus szellemű iskola megteremtése volt. Egykori árvaházi növendékként tudta, milyen fontos, hogy a szegény gyerekek ne érezzék hátrányukat. Rendhagyó kezdeményezése példaértékű: minden csütörtök délután és vasárnap délben két-három szegény sorsú, de szorgalmas diákot hívott meg a házához, és végtelen szeretettel magyarázta, hogy az örömmel végzett munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

1898-ban Budapestre helyezték, 1904-ben megalapította a Tisztviselőtelepi Főgimnáziumot. 1911-ben épült fel álmai iskolája,

A kései szecesszió magyaros stílusjegyeit magán viselő, Kőrössy Albert által tervezett épület tágas, világos termeket kínált, de az igazi újítás a politechnikai műhely volt. Szaktantermek, zeneterem, szabadpolcos könyvtár, díszterem és szülői váróterem is a közösség rendelkezésére állt.

Gaal Mózes nem csak építészeti értelemben teremtett újat. Iskolájában a családi légkör volt a legfontosabb. Évente többször összehívta az iskolacsaládot – diákokat és szülőket egyaránt –, ilyenkor a szeretetről és a családi otthon jelentőségéről beszélt. Rendszeres kirándulásokat szerveztek, a szegény sorsú diákok költségeit a Segítő Alapból fedezték.

Az igazgató egyben író és szerkesztő is volt. Pósa Lajos halála után, 1914-től 1936-ig, a haláláig szerkesztette Az Én Újságom című gyermeklapot, melynek negyvenhat éven át volt munkatársa. Közel félszáz éven át ontotta magából a történelmi témájú ifjúsági regényeket, elbeszéléseket, verseket. A szakemberek mintegy 250 kötetre becsülik életművét. Benedek Elek mellett korának legnépszerűbb mese- és ifjúságiregény-szerzője volt. Írásai konzervatív szellemben íródtak, de áthatotta őket a humánum, a munkára nevelés, a hazaszeretet. Méltán nevezték „a magyar gyermekvilág Jókaijának”.

Babits Mihály 1912-től tanított a Tündérpalotában. Amikor 1915-ben a Játszottam a kezével című verse miatt sajtóhadjáratot indítottak ellene, Gaal Mózes kiállt mellette. Babits felesége így emlékezett:

„A szeretetreméltóság utánozhatatlan tudományát bírta… Sohasem hallottam, hogy valaki haragudott volna rá.”

Mindenki Mózsi bácsinak hívta. Ez a becenév többet mond, mint bármely elismerés. Végtelen szerény, páratlanul kedves ember volt. Schöpflin Aladár, egykori tanítványa írta róla a Nyugatban: „Megtisztelve éreztem magamat, hogy úgy beszélt velem, mint hozzá hasonlóval.”

1929-ben súlyos csapások érték: meghalt egyetlen fia, ifj. Gaal Mózes, majd kis unokája is. Ezután megtört, nem tudott többé írni. 1936. július 12-én hunyt el Budapesten tüdőgyulladásban.

A Tündérpalota ma az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum otthona, Gaal Mózes szellemi öröksége pedig tovább él minden olyan pedagógusban, aki szeretettel, türelemmel és példamutatással neveli a rábízott gyermekeket.

Tisztviselőtelepi fotós sétánkon körbejártuk a Tündérpalotát is:

A tisztviselőtelepi Rezső utcát 2003-ban Gaal Mózes utcára keresztelték, ahol emléktábla hirdeti munkásságát, ahogy a Tündérpalota oldalán is. Szülővárosában, Baróton 1994 óta áll mellszobra, 2013-ban emléktáblát kapott szülőháza helyén, és az általános iskola is az ő nevét viseli. Kopjafás síremléke a Fiumei úti sírkertben áll.

Nyitókép: Wikimedia commons