Pénteki permanens forradalom a Pollackon

2023. január 21.

VMG-s diákok demonstráltak a saját magát felgyújtó néhai fiatalember akciójának 54. évfordulóján

Országszerte szombaton zajlottak a középiskolai felvételik a 9. évfolyamba készülőknek magyarból és matematikából. Amíg a 8. évfolyamosok pénteken este a másnapra készülve izgultak, esetleg még tanultak az írásbelire, addig a vörösmartys (VMG-s) diákok egészen másképp aktivizálták magukat.

Legalábbis az a kisebb csoport, amelyik a Magyar Rádió egykori épülete előtt gyűlt össze a Pollack Mihály téren a ramaty idő ellenére. A hidegben és a szállingózó, de azonnal latyakká váló hóban kb. harminc, legnagyobb részben VMG-s diák tiltakozott – tudósított a demonstrációról a 444. Nagyobb tömegre számítottak és aggregátorral készültek, hogy a helyszínen hangosítást is biztosítsanak, de ettől végül eltekintettek, erősítés nélkül mondták el beszédeiket.

A viszonylag spontán tiltakozás a szervezők első saját rendezésű tüntetése volt, ahol több végzős diák is feltűnt. Elmondásuk szerint eleve rövid akcióval készültek, de terveik szerint folytatják és gyakori fellépésük lesz. Permanens forradalmat szeretnének, ennek eleme volt ez a tiltakozás is, melyet példamutatásnak szántak más középiskolák felé.

A diákok egy része elmondta, a továbbtanulást nem Magyarországon képzelik el, mert az elmúlt év történéseit látva nemigen van bizodalmuk a hazai felsőoktatásban. De volt olyan résztvevő is, aki kimondottan tanárnak készül, idehaza diplomát szerezve, és olyan is, aki elmondta, a jövőben vidéken szeretne majd tanítani, hogy segítse információhoz jutni azokat a gyerekeket is, akik a legkevésbé tájékozottak.

Az, hogy január 20-án zajlott a tiltakozás, nem véletlen. Az egyik felszólaló diák megemlékezett arról, hogy 1969-ben épp ezen a napon gyújtotta fel magát az akkor 17 éves Bauer Sándor a szomszédos Múzeumkertben, így tiltakozva az akkori rendszer igazságtalanságai ellen. (Bauer Sándorról ma utca van elnevezve kerületünkben.)

„Szeretnék élni, de most a szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek”

– mondta akkor Bauer, és a diákok szerint a mártír lángoló felkiáltójel volt, utalva a mostani tiltakozó mozgalmak jelképére is.

Egy másik beszédben pedig az hangzott el, hogy nem forradalmat indítottak el a diákok ezúttal, és a pénteki nap „a már régóta hangoztatott követelések és célok mellett a felismerésről, a cselekvésről és a türelemről szól”, a közoktatásért küzdő diákok ügyének vesztét csak az okozhatja, ha összeroppan a lelkesedésük. Ezért nem szabad abbahagyni a tiltakozást, ki kell tartani, mondta el a felszólaló fiatal.

A végén közös éneklés is volt, és felolvasták a kilenc pontból álló követelést is, ami a pedagógustüntetéseken el szokott hangzani.

Hogy milyen folytatás várható, nem tudni, mi figyelni fogjuk a további akciókat, melyek a középiskolai felvételik után a tervek szerint nagyobb lendületet vesznek majd.

Fotók: Bankó Gábor / 444.hu

Kapcsolódó cikkek

2023. január 07.
Mivel úgy érzik, Magyarország egyre kevésbé segít nekik, Németországba költözött az a család, amelynek egyik gyereke a Bárczi Iskolába járt. Fájó döntés volt, de meg kellett hozni, és most úgy érzik, jól tették.
2022. december 08.
Csütörtökre két nagy demonstráció is esett: több mint száz iskolában ülősztrájkoltak a diákok, emellett a Sándor-palotánál is tüntettek. A Vörösmarty Gimnázium a Blahára szervezett félórás reggeli ülősztrájkot, ahova szintén több mint százan összegyűltek.
2022. szeptember 09.
Kranyik Tünde, a Vörösmarty Mihály Gimnázium (VMG) végzős tanulója és társai a közoktatás javításáért és a tanárok jogaiért harcolnak. Takács Gergely pedagógus pedig ugyanitt sztrájkolt. Kettős interjú.

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.