A 2019-es önkormányzati választások után a fővárosban született egy szállóige, ami már a politikai humor kategóriájának is gyakran idézett mondata:

A mondattal igyekeztek minden felmerülő problémát az új kerületi polgármesterek és a főpolgármester nyakába varrni, úgy téve, mintha az adott probléma az új kerületi vagy fővárosi vezetéssel jelent volna meg, és a 2010 és 2019 közötti időszak maga lett volna a Kánaán. Akkor bezzeg nem volt kosz, nem volt dugó, nem voltak hajléktalan emberek az utcán, a parkok és épületek állapota még kiváló volt. A Metropol – illetve korábban a Lokál – kimondottan erre a vonatra szállt fel és bizonyítja nap mint nap, hogy Budapest egyre inkább Mordorrá válik.

Persze a politikusoknak, egy város vagy kerület vezetésének, igenis komoly felelősségük van, és élniük kell az adott lehetőségekkel. Az világos, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok és a kormányzat közötti viszonyban a játéktér jóval szűkösebb, de ez nem ok arra, hogy az elvégzendő feladatok esetében politikusok és városvezetők mindig csak széttárják a karjukat, hogy nincs pénz, mert megfelelő szemlélettel és okos struktúrákkal sokkal hatékonyabbá tehetők nagy rendszerek is.

Aranykor és tanácsrendszer

„Már a régi görögök” is egy soha nem létező aranykor mítoszát kergették. Az i. e. 8. században élt Hésziodosz is – az első ismert nevű görög költő – fokozatos hanyatlást ábrázolt az emberiség történetében. Elképzelése szerint 5 korszakon keresztül romlottak az élet körülményei: az aranykortól kezdve az ezüst-, réz- és vaskorszakon át, beleértve a héroszok korát is. Ez a koncepció egy ideális múltból indul ki és egy egyre rosszabbodó jelenbe vezet, tükrözve a költő pesszimista világnézetét. Hésziodosz elmélete jelentősen befolyásolta a későbbi görög és nyugati gondolkodást, megalapozva azt az elképzelést, hogy a múlt jobb volt a jelennél. Hogy Karácsonynál jobb volt Tarlós, de még jobb volt minden korábban,

De térjünk vissza Budapestre és a felelősségi körökre! A fővárosnak régi problémája a szétaprózottság, a kerületi és fővárosi illetékesség, felelősség kérdése, ami sok esetben nem éppen a problémák hatékony kezelését eredményezi. Láthatjuk ezt, amikor a Baross utcát nem megfelelően takarítják, amikor a narancssárga kukákat leszerelik, amikor a Fiumei úton a villamossínek közt a gaz burjánzik stb. – a felelősség fővárosi, a következmények inkább helyiek.

A szubszidiaritás elve szerint az optimális döntéshozatalnak és végrehajtásnak ott kell történnie, ahol a szakértelem és a hatékonyság találkozik, a lehető legközelebb az érintettekhez (ez az EU működésének is az egyik fontosabb alapvetése). Ez nem feltétlenül jelenti a helyi szintet – lehet ez regionális, országos vagy akár uniós szint is, amennyiben ott összpontosul a legnagyobb hozzáértés és ott biztosítható a legeredményesebb megvalósítás. A szubszidiaritás elve tehát rugalmas: a cél az, hogy minden ügyben a legalkalmasabb szinten szülessen döntés, figyelembe véve mind a közelséget, mind a szükséges kompetenciákat és erőforrásokat.

Az 1990-ben létrejött helyi önkormányzatok a tanácsrendszert váltották fel, bizonyos értelemben az is hasonló elven működött, de a pártirányítás sokkal gyakrabban határozta meg a döntéseket, mint a helyi közösség igényei. Az 1950-es év elején létrejött tanácsok kezdetben kinevezett tagokból álltak, majd ugyanezen év októberében tartották az első választásokat. A tanácsok létszámát jogszabály határozta meg, élükön pedig az elnök állt. A jogszabály szerinti tanácsi rendszer hierarchikus felépítést mutatott. A legfelső szinten helyezkedtek el a fővárosi, megyei és megyei jogú városi tanácsok. Ezeket követték a járási és járási jogú városi tanácsok, míg a hierarchia alapját a községi, városi és fővárosi kerületi tanácsok alkották. A tanácsülések közötti időszakban egy kisebb létszámú testület, az 5-19 főből álló végrehajtó bizottság (VB) gyakorolta a tanács felügyeleti és irányítási jogköreit. A VB és a hivatali apparátus működését a VB-titkár koordinálta.

Civil kontroll

Ennek a munkának pedig már akkor is létezett egyfajta „civil kontrollja”. Az 1957. évi VII. törvény létrehozta a népi ellenőrzés intézményét, amelynek központi szerve a Minisztertanács alá rendelt Központi Népi Ellenőrzési Bizottság volt. A népi ellenőrzés célja az államrend védelme, a közjavak pazarlásának megakadályozása és a jogszabályok betartatása volt. Feladatai közé tartozott az állami és állampolgári fegyelem erősítése, a közvagyon védelme, a korrupció és bürokrácia elleni küzdelem, valamint a visszaélések feltárása. A vizsgálatokat népi ellenőrök végezték csoportosan, és jogosultak voltak bármely állami szervnél, vállalatnál vagy szövetkezetnél ellenőrzést tartani. A rendszer a dolgozók támogatására és részvételére épült, így próbálva biztosítani a hatékony felügyeletet az állami élet különböző területein.

Az 1968-as évi V. törvény a népi ellenőrzésről tovább finomította a népi ellenőrzés rendszerét. A népi ellenőrzés átfogó állami ellenőrző rendszer volt, amely szorosan együttműködött az állampolgárokkal és a társadalmi szervezetekkel. Fő feladatai közé tartozott az ország fejlődésének ellenőrzése gazdasági, szociális, egészségügyi és kulturális területeken, valamint a lakosság életkörülményeinek figyelemmel kísérése. A szervezet véleményt nyilvánított fontos gazdasági és társadalompolitikai kérdésekben, segítette a törvényesség és az állampolgári fegyelem megerősítését, védte a nemzeti vagyont és a társadalmi tulajdont.

A népi ellenőrzés fontos szerepet játszott a vezetők tájékoztatásában, a döntések előkészítésében és az ellenőrzött szervek munkájának javításában. Javaslatokat tett a hibák kijavítására, a hiányosságok megelőzésére és terjesztette a jó gyakorlatokat. Emellett részt vett az állami ellenőrzés összehangolásában, figyelte a gazdálkodás felelősségi rendszerének működését, valamint nyomon követte a közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok kezelését.

A népi ellenőrzés a feladatait hierarchikus rendszerben látta el: a legfelsőbb szinten a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság állt, alatta pedig a különböző területi szintű (fővárosi, megyei, kerületi, városi) népi ellenőrzési bizottságok működtek. Ez a struktúra lehetővé tette, hogy a szervezet az ország minden részében hatékonyan tudja végezni ellenőrző és tanácsadó tevékenységét.

Probléma pedig igenis volt bőven Tarlós/Kádár alatt is, és itt nemcsak a kapcsolatok alapján történő okosban elintézésekre, hanem a bürokrácia útvesztőire, a feladatok továbbpasszolására, az illetékességek nem egyértelműségére, a kontármunka gyakoriságára, a forrásnélküliségre ugyanúgy lehet gondolni, ahogy manapság is. Egyáltalán nem igaz, hogy akkoriban bezzeg rend volt, mert a rendőr kádárkolbásszal végigvágott, ha nem viselkedett valaki. Tény, hogy az erőszakszervezetek túlkapásait kevésbé szabályozták, és hogy a „helyes” állampolgári viselkedésre sokkal nagyobb figyelmet fordítottak mind az oktatásban, mind a propagandában. De erre mint egyfajta rendpárti aranykorra visszagondolni hiba lenne.

Az 1980-as évek Budapestjén a közterületek állapota komoly problémát jelentett, amit a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság (FNEB) által indított átfogó vizsgálat is alátámasztott. A városban egyre több helyen alakultak ki illegális szemétlerakók parkokban és játszótereken, az utcanévtáblák sok esetben olvashatatlanná váltak, jelezve a városi infrastruktúra általános romlását. A helyzet kezelésére 1983-ban létrehozták a Fővárosi Közterület Felügyeletet, amelynek elsődleges feladata a főváros rendjének és tisztaságának védelme lett.

A vizsgálatok során fény derült arra, hogy a közterületeken munkát végző vállalatok tevékenysége gyakran nem volt összehangolva. Előfordult, hogy egy adott útszakaszon egy év leforgása alatt akár öt különböző közmű vállalat is végzett felbontást anélkül, hogy előzetesen egyeztették volna terveiket. Ez nemcsak a városlakók életét nehezítette meg, de jelentős többletköltséget és felesleges környezeti terhelést is okozott.

A Fővárosi Kertészeti Vállalatnál végzett ellenőrzések rávilágítottak a parkokba való szabálytalan behajtások problémájára. Nehéz munkagépek és teherautók rendszeresen károsították a zöldterületeket annak ellenére, hogy a vállalat előzetesen figyelmeztette partnereit ennek tilalmára. A helyreállítási munkálatok gyakran szakszerűtlenek voltak, tovább rontva a helyzetet.

A leggyakoribb szabálysértések közé tartoztak a köztisztasági vétségek, a parkrongálások és a közlekedési szabályok megsértése. A Közterület Felügyelet igyekezett fellépni ezek ellen helyszíni bírságokkal, feljelentésekkel és figyelmeztetésekkel. Nehrer György, a felügyelet igazgatója hangsúlyozta, hogy bár látványos javulás nem történt, azokon a területeken, ahol szankciókat alkalmaztak, némileg javult a helyzet.

A lakosság általában támogatta a hatóságok erőfeszítéseit, és aktívan részt vett a problémák jelzésében. 1984 első félévében közel ezer esetben keresték meg a lakosok a Közterület Felügyeletet konkrét panaszokkal. Ez a nagy fokú civil aktivitás jelezte, hogy a városlakók is változást szerettek volna látni környezetükben.

Ennek ellenére továbbra is számos kihívással kellett szembenézni. A galambetetés okozta szennyezés, a kutyasétáltatással járó problémák, valamint a zöldterületeken és járdákon parkoló autók által okozott károk továbbra is mindennapos gondot jelentettek. A Blaha Lujza tér példája jól mutatta, hogy hiába végeztek nagyszabású felújítást, a terület hamar újra leromlott állapotba került a nem megfelelő használat miatt. (Mármint akkor, nem a 2021-es felújítás után.)

A riport egy olyan időszakot mutat be, amikor Budapest komoly erőfeszítéseket tett a városi környezet javítására. A hatóságok munkája, bár eredményezett némi javulást, nem tudta teljes mértékben megoldani a problémákat. A közterületek állapota továbbra is aggodalomra adott okot, jelezve, hogy a város tisztaságának és rendjének fenntartása hosszú távú, komplex feladat, amely nemcsak a hatóságok, de a lakosság aktív közreműködését is igényli.

Érdekes kezdeményezés volt a Ludas Matyi című szatirikus hetilap Közpiszkossági rovat címmel indított sorozata, amelyben olvasói levelek alapján mutatták be a Budapest különböző pontjain található elhanyagolt, szemetes területeket. Egy 1966-os filmhíradó több konkrét helyszínt említ, köztük a Szent István körúton egy régi légvédelmi óvóhely lejáróját, egy üres telket a Bartók Béla úton, a Hungária körúton egy modern ház elhanyagolt udvarát, valamint a Váci úton szemetessé vált zöldterületeket. A lap munkatársai bejárták ezeket a helyszíneket, majd egy döntőbizottság értékelte a látottakat. Ennek eredményeként kiosztottak két díjat: a Pató Pál-díjat a Szent István körúti helyszínnek ítélték, kritizálva az V. kerületi Tanács tétlenségét, míg az Aranykuka díjat a Hungária körúti ház kapta. A kezdeményezés humorosan, de kritikusan hívta fel a figyelmet a városi környezet elhanyagoltságára és a felelős szervek mulasztásaira.

Sto gyéláty?

Tény, hogy a kormányzat sok esetben kimondottan szembemegy a főváros és ellenzéki vezetésű kerületek igényeivel és érdekeivel. Hosszasan lehet sorolni a példákat – az elvont pénzek, a lánchídi támogatás visszatartása, az Egészséges Budapest program visszanyesése, a helyi lakókat ignoráló döntés a Magyar Rádió egykori épületei helyére álmodott Pázmány campusról, a szolidaritási adó kivetése, a helyi iparűzési adó megszellőztetett lehetséges elvonása, a közlekedési fejlesztések visszatartása, a Biodóm stb. – ilyen éles szembenállásra nem tudok példát mondani a múltból Budapesten, mint ami most van.

Az is érthető, hogy abból kell főzni, ami van. De véletlenül sem akarom azt sugalmazni, hogy a nem létező aranykorra hivatkozással felmentés járna kerületünk képviselőinek és vezetésének. Sőt.

Használjuk aktívan a jarokelo.hu közterületi hibabejelentő oldalt, a Józsefváros applikációt a hibabejelentésekre, menjünk el közmeghallgatásra, és igenis állítsuk szőnyeg szélére a lakóhelyünk illetékes egyéni képviselőjét, ha nem végzi rendesen a feladatát – a népi ellenőrök mi vagyunk, és a Józsefváros Újságnak is ez az egyik fő feladata.

Az októberben megalakuló új képviselő-testület tagjai többnyire a józsefvárosi szavazópolgárok felhatalmazására kerültek pozícióikba, és legyenek új vagy régi képviselők, a dolguk a kerület szolgálata, nem hitbizományként kapták ezeket az állásokat.

Nytókép: Baross utca 63–67., a VIII. kerületi Tanács 1963-ban – Fotó: Faragó György / Fortepan