Top 5 női témánk 2024-ben

We Can Do It
2025. január 01.

Lányok, nők, asszonyok

Vállaltan törekszünk arra, hogy Józsefvárosnak a női oldalát is láttassuk lapunkban, 2024-ben sem volt ez másképp.

1. Nőkről elnevezett új közterek a kerületben

A VIII. kerület fontos lépéseket tesz a nemek közötti egyenlőség előmozdítása érdekében. Ezt jól példázza az a gyakorlat, hogy a még névtelen közterületeket kiemelkedő női személyiségekről nevezik el, különös tekintettel azokra, akiknek életútja kapcsolódik a kerülethez.

Az egyik új közterület Dirnfeld Janka nevét vette fel, akinek a nevét még kevésbé ismerik, pedig a hazai nőmozgalmak egyik fontos alakja volt. Külön cikkben mutattuk be életét.

Egy másik új közterület C(z)inka Panna nevét vette fel. A XVIII. században élt Czinka Panna első magyar prímásnő, aki már fiatalon kivételes zenei tehetségnek bizonyult, és újító módon saját zenekart alapított. Bár kevés hiteles forrás maradt fenn róla, alakja köré gazdag legendárium szövődött. Emlékezetét ma is őrzik különböző kulturális intézmények, versenyek és művészeti alkotások, ugyanakkor ábrázolásai gyakran sztereotip módon jelenítik meg a történelmi személyiséget.

2. Erotikus női írókör

Budapesten az Aurórában elindult egy 12 alkalmas női erotikus írókör Ádám Anna vezetésével. A programban a résztvevők személyes hangvételű szövegeket írnak és olvasnak fel egymásnak, mindenféle formai vagy stilisztikai kötöttség nélkül. A kezdeményezés célja, hogy a nők megtalálják a saját hangjukat az írásban, különös tekintettel az erotikus irodalomra, amelynek magyar nyelvű hagyományai egyelőre hiányoznak.

3. Női önvédelem

Kerületünkben ingyenes női önvédelmi órákat szerveznek, amelyek nem csupán harcművészeti technikákat tanítanak, hanem átfogó módszert kínálnak a veszélyhelyzetek kezelésére és a magabiztosság növelésére.

A kezdeményezés része egy szélesebb kampánynak, amely a kerületi biztonság javítását célozza, beleértve a rendőri jelenlét növelését és egyéb közbiztonsági intézkedéseket.

Dr. Nógrádi Noá önvédelmi oktató, nőjogi szakértő, politika-filozófus és elemző egyik podcastunknak is a vendége volt 2024-ben.

4. Fókusz Női Közösségi Tér

A józsefvárosi Fókusz Közösségi Tér egy ingyenes szolgáltatásokat nyújtó intézmény, amely biztonságos és elfogadó közeget teremt a 0–3 éves gyermeket nevelő anyák számára. A naponta 15-20 családot fogadó közösségi tér nemcsak különböző programokat és gyakorlati segítséget kínál, hanem olyan támogató környezetet is biztosít, ahol az anyák megoszthatják tapasztalataikat és kételyeiket, miközben gyermekeik is fejlődhetnek a közös játék során.

Idén az önkormányzat díjazta is a munkájukat, öt éven belül másodjára tüntették ki őket a Józsefváros Közösségeiért díjjal.

5. Roma Női Civil Díj

November végén fontos eseménynek adott otthont a felújított Romano Kher épülete Józsefvárosban: itt rendezték meg a Roma Női Civil Díj harmadik átadó ünnepségét. A Civil Kollégium Alapítvány által alapított elismerés egyedülálló Magyarországon, hiszen kizárólag olyan roma nőket díjaz, akik kiemelkedő közösségi munkát végeznek. A díj fontos szerepet tölt be abban, hogy ezek az értékes társadalmi kezdeményezések szélesebb körben is ismertté váljanak. Az egyik díjat egy a kerületünkben dolgozó fiatal roma civil aktivista, az önkormányzatnál is dolgozó Iváncsik Fanni lett.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.