TOP 8 roma témájú cikkünk 2025-ből

2025. december 29.

Amikor a cigányság megszólal

A Józsefváros Újság mindig is kiemelt figyelmet szentelt a hazai és a kerületi romák életének, idén ezek a cikkeink voltak a legfontosabbak.

Horváth Anita fotóművész – identitás és művészet

Horváth Anita fotóművész Igyekszik az ember lánya című tárlata a Bura Galériában merészen dolgozta fel a nőiség és cigányság témáját. Az alkotó a MOME-n végzett, pályája során szembesült azzal, hogy a származása miatti megfelelési kényszer hogyan határozta meg az életét, később azonban a művészet segítségével feldolgozta a rasszista megjegyzésekből és bántásokból fakadó sérelmeket. Művészi pályáján tudatosan építi identitását, cigánynak érzi magát, és számára a magyarság és a cigányság kiegészíti egymást. A tárlaton megjelent a humor és az önirónia is, amelyek fontos túlélési stratégiának számítanak.

Horváth Anita célja, hogy a roma nők által megosztott rasszista és szexista idézeteken keresztül közösen dolgozzák fel a sérelmeket, és szemléletformálással segítse a roma közösségek emancipációját.

Szegedi Tamás András színész – roma művész a színpadon

A Csakugyan podcast Szegedi Tamás András színésszel, drámainstruktorral, a Balogh Paci-ösztöndíj nyertesével készített interjút, aki a roma művészlét nehézségeiről beszélt. Szegedi szerint a társadalom még nem érett meg arra, hogy roma művészként ne kérdezze azt folyamatosan, hogy a származása hogyan hat a munkájára. A színész mesél a pályakezdéséről, Lojko Lakatos József rendező és színészpedagógus meghatározó hatásáról, valamint a tatabányai szegregátumban végzett munkájáról, ahol roma gyerekeknek próbált perspektívát nyitni. A beszélgetésből kiderül, hogy szerinte a roma művészeknek nem lehetséges függetleníteni magukat a származásuktól, mivel a téma folyamatosan terítékre kerül. Szegedi arra is kitér, miért fontos a munkában hinni minden látszat ellenére, és milyen tanácsokat adna azoknak a roma fiataloknak, akik most indulnak el ezen a pályán.

Roma emlékezetpolitika – a hiányzó történelem

Kalla Éva Kiút az áldatlan állapotból című írása a Politikatörténeti Intézetben megrendezett Roma emlékezetpolitika diskurzusról számol be, amelyen Daróczi Ágnes, Binder Mátyás és Zombory Máté vett részt. A beszélgetés fő témája az volt, hogy a hazai történelemtudomány nemzetállami ideológiája miért zárja ki a romák történelmi szerepvállalását.

Daróczi Ágnes rámutatott, hogy a cigányság nem kap szerepet a nemzeti emlékezetben, pedig részt vettek a szabadságharcokban és más történelmi eseményekben, de ezek nem kerülnek be a tankönyvekbe. A cikk szerint hiányoznak az emlékhelyek, intézmények, amelyekben a roma közösség emlékezete megjelenhetne. Az összegzés szerint olyan alaptantervre és intézményekre lenne szükség, amelyek révén a roma gyerekek méltósággal és szégyen nélkül élhetik meg származásukat, és a többségi társadalom is megismerhetné a közös történelmet.

Február 23. – a romagyilkosságok emlékezete

A 2008–2009-es rasszista indíttatású romagyilkosságok emlékére február 23-át Józsefváros és Budapest emléknappá nyilvánította miután több mint 40 civil szervezet petíciót indított ennek érdekében. Kalla Éva a cikkében felidézi, hogy a neonáci ideológiától fűtött terroristák öt megye kilenc településén gyilkoltak hatvan ember életét követelve, a hatóságok pedig sokáig roma belső konfliktusként kezelték az ügyeket. A társadalom közönyösen viszonyult a támadássorozathoz, a többségi társadalom nem emelt szót, a média pedig a hivatalos narratívát közvetítette.

A megemlékezésen Karácsony Gergely és Pikó András mellett civil szervezetek képviselői is beszédeket mondtak, fotókiállítás nyílt, valamint koncert és filmvetítés is volt. A cikk hangsúlyozza, hogy a tragédia nemcsak a romák ügye, hanem Magyarország XXI. századi történelmének legsúlyosabb eseménye, amelynek feldolgozása máig nem történt meg.

Setét Jenő emlékezete – polgárjogi ikon

Setét Jenő 2022 januárjában elhunyt roma polgárjogi aktivista barátja, Oláh József emlékezett vissza harcostársa tevékenységére és életútjára. Setét Jenő kivételes memóriája, természetes intelligenciája és szorgalma révén roma polgárjogi és jogtudományi kérdésekben elismerést szerzett, sikeresen harcolt a lakásfoglalók jogaiért és alkotmánybírósági döntést vívott ki az önkormányzatok lakáspályázatokkal kapcsolatos rendeleteinek megváltoztatása érdekében.

Oláh József szerint Setét Jenő hitt abban, hogy a különböző társadalomból kiszorult csoportoknak össze kell fogniuk, és az ügykoalíció szellemében mindig kiállt mások mellett is. Meggyőződése volt, hogy a romákért végzett munka az egész magyar társadalomért történik, esélyegyenlőséget, emberi méltóságot és jogállamot képviselt. Halálával egy olyan világítótorony veszett el, amely az áldatlan helyzetekben útmutatást adott a roma közösségnek.

Magyarország velünk épül! – nyolc pillér a méltóságért

Több mint hatvan roma szervezet és értelmiségi készítette el a Magyarország velünk épül! című deklarációt, amelyet november 8-án mutattak be a Romano Kher Király utcai épületében. A dokumentum nyolc pillérben fogalmaz meg követeléseket a magyar kormány és politikai pártok felé: valódi esélyegyenlőséget az oktatásban, tisztességes munkát és gazdasági lehetőségeket, lakhatási biztonságot, egészségügyi egyenlőséget, politikai és kulturális reprezentációt, elismeréspolitikát, független igazságszolgáltatást, valamint átlátható roma stratégiát. A kezdeményezők hangsúlyozzák, hogy a roma közösségek önrendelkezése és társadalmi szerepvállalása nélkül nincs igazságos és demokratikus Magyarország. A deklaráció szerint február 23. legyen a romák elleni támadások emléknapja, követelik a tankönyvekben a roma történelem és kultúra megjelenését, valamint független ombudsman és működő Egyenlő Bánásmód Hatóság felállítását.

Roma médiareprezentáció – hatalmi pozíciók és sztereotípiák

A Romano Kher közéleti beszélgetéssorozatán Kerényi György és Czene Gábor, a Roma Sajtóközpont és a Rádió C alapítói a romák médiareprezentációjáról beszélgetett. Az 1995-ben létrehozott Roma Sajtóközpont minőségi változást hozott, hiszen szemléletet formált és érzékenyített a szerkesztőségekben, beemelte az addig elhallgatott olyan témákat is, mint például a kényszermosdatások. A beszélgetésből kiderült, hogy a média újratermeli a sztereotípiákat, és ha csak bizonyos típusú hírek jutnak át a szűrőn, az emberek világlátása torzul. Czene Gábor szerint, ha nem romaként írsz romákról, hatalmi pozícióból írsz, ami egy szemléleti korlát. A résztvevők szerint kvótákra lenne szükség az állami médiumokban, bár kérdéses, hogy ezek valóban eredményre vezetnének-e. A független roma médiumok finanszírozása továbbra is kihívás, mivel a politikai pártok inkább saját céljaikat szolgáló szervezeteket támogatnak, és mára eltűntek a támogatási automatizmusok.

Opre Roma! – ünnep és figyelmeztetés

Az Opre Roma! rendezvénysorozat megnyitóján Szénási Szilvia, Pikó András és Oláh József mondott beszédet a Kesztyűgyár Tükörtermében a Nemzetközi Roma Nap alkalmából. Szénási hangsúlyozta, hogy a romák maguk akarják meghatározni, kik ők, és kultúrájuk méltó helyet érdemel. Pikó András felsorolta az önkormányzat eredményeit, mint amilyen a Balogh Paci-ösztöndíj, a Cigányzene Éjszakája, vagy a Bura Galéria támogatása. Oláh József szenvedélyes beszédében rámutatott, hogy a legnagyobb rasszizmus az, ha nem vesznek észre, és a romák 600 éves jelenléte és történelmi szerepvállalása nem jelenik meg a tankönyvekben. Kitért a szegregátumok problémájára és a félkatonai szervezetek jelenlétére is. A megnyitó után a Balogh Paci-ösztöndíjasok léptek fel, versfilmek vetítése következett, majd Szomora Zsolt és zenekara kávéházi cigányzenét játszott, bár a prímás szerint ez a műfaj 20-30 év múlva el fog tűnni, mert nincs benne perspektíva a fiatalok számára.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.