Az UCCU Roma Informális Alapítványnak ez már a második józsefvárosi városi sétája – az alapítvány is a kerületben működik, régebben a H13-ban, most a József utcában. Az UCCU nem átlagos roma érdekvédelmi szervezet, a Z generáció (20–30 évesek) öntudatossága, önállósága jellemzi. A sétán is két fiatal, az egyetemi évein már túl lévő Horváth Norbert, és a még egyetemista Berki Csilla vezette, akiket Szénási Szilvia, az alapítvány vezetője is elkísért.

Az UCCU-t azért hozták létre, hogy lehetőséget teremtsenek a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszédre, hogy személyesen is találkozzanak, megismerjék egymást, így csökkenjen az ismeretek hiányából fakadó előítélet. Ez sokféle, fiatal roma önkéntesek által vezetett programot jelent – erről a munkáról beszélt nekünk pár éve Pocsai Bettina is, az UCCU oktatási koordinátora:

A séta a Harminckettesek terén kezdődött, pontosabban a körút sarkán, az egykori Bodó kávéház (ma McDonald’s) előtt, aminek hangulatát egyik Borongónk idézte meg:

A séta főleg a cigányzenészek által reprezentált roma és magyar kultúra jeles szereplőit követi, néhány érdekes kivétellel. Berki Csilla, aki egyébként maga is muzsikus családból származik, hitelesen mutatta be, mennyire szervesen kapcsolódik a cigányzene a magyar kultúrához, és egykor, milyen nagy becsülete volt egy-egy prímásnak, zenekarnak. „Egyszerre voltak ünnepeltek, mégis kirekesztettségben éltek”, jellemezte a társadalom sajátos viszonyát a cigányzenészekhez.

Szénási Szilvia elmondta, az eddigi sétáikat főleg külföldieknek tartották angolul, s ez lenne az első, amit kifejezetten a magyar közönségnek szánnak. Csilla és Norbert amellett, hogy felkészült idegenvezetőnek bizonyultak, legifjabb részesei is a roma közös múltnak, hagyománynak, kultúrának, ami nagyban segítette, hogy mi is valamennyire beavatottá váljunk. Ezt leginkább a séta két pontján lehetett érezni.

Egy József körúti kapu előtt, Farkas Gyula emléktáblája alatt egyszer csak megelevenedett a rajkók tanítójának alakja, akit zenészek százai tekintenek mesterüknek, miközben a közösségen kívül alig ismerik.

Hasonló élmény volt a Salétrom utcai Loffice modern épülete előtt, amikor Horváth Norbert László Máriáról beszélt, aki a legsötétebb kommunista időkben vállalta fel a roma közösség képviseletét. Ez sajátos kitérő volt a zenészek, művészek emlékét idéző séta során, valójában csak egy tetszőleges megálló Pege Aladár és Fátyol Tivadar háza között, mert sem az utca, sem a ház nem kapcsolódik László Máriához. Volt még egy hasonló megállás a Nagy Fuvaros utcában, ahol Péli Tamásról volt szó. Ezek „láthatatlan emlékhelyek”, mondta Szénási Szilvia: a roma nép jeleseinek egy része korábban nem kapott elismerést, láthatatlanok voltak. Így nincs konkrét hely, ahol miattuk meg lehet állni, de mégis meg kell állni.

A Népszínház utcában tatarozás állványai takarták Fátyol Tivadar emléktábláját, őt azonban művein keresztül megismerte az ország is, főleg a Lakatos Menyhért Átok és szerelem című balladájának zeneszerzőjeként.

Itt esett szó a lapunkban is publikáló Kalla Éváról is, aki Fátyol Tivadar felesége volt, és maga is fontos szereplője a roma mozgalomnak. Évek óta dolgozik egy nagy könyvön, amiben a cigányzenészek portréit gyűjtötte egybe, de még kiadni nem sikerült.

A Népszínház utcában, a Romano Kher Napház előtt a roma polgárjogi küzdelem két kiváló alakjáról, Mohácsi Viktóriáról és Setét Jenőről esett szó.

A séta mottóját, „semmit rólunk nélkülünk”, Setét Jenő is gyakran idézte, ez az általa is képviselt korszerű romapolitika jelszava is.

A séta két nagy festőművészt, Péli Tamást és Omarát (Oláh Mara) idézve, az ő vidám és megható történeteikkel ért véget a Mátyás téren, ahol 2024-ben Pélinek emlékfát is ültettek:

A végállomás az UCCU József utcai irodája volt, ahol érdekes játékban vettünk részt a roma civil önrendelkezés deklarációjának 8 pillére alapján. Mindenki húzott egy kártyát, rajta valamilyen, a romákat mélyen érintő társadalmi fogalommal, és azzal kapcsolatosan kellett egy elképzelt jövőbeli újsághírt kitalálni – és máris világos lett, milyen nehéz is a másik világába beleélni magunkat. Nekem az „egészségügy” jutott, amiről egy 2035-ös újsághír jutott az eszembe, amiben a KSH legfrissebb statisztikája szerint a roma népesség várható élettartama beérte az országos átlagot. (A roma népesség életkilátásai egy 2022-es KSH tanulmány szerint mintegy 5 évvel rosszabbak, mint a teljes népességé, aminek egyébként pedig európai összehasonlításban ugyanennyivel rosszabbak az élettartam-mutatói.) Tanulságos befejezése volt ez a sétának.

Fotók: Huszár Boglárka